2011. október 29., szombat

Emlékeztető

Szeretettel várunk minden édesanyát, kismamát következő Baba-Mama alkalmunkra,november 4-én 17 órától.
Az Anyanevelő tanulmány segítségével a következő témában beszélgetünk:
Indulat, harag, düh, méreg

Anyanevelő

 
Egy tanulmányt kezdtünk el októberben a fenti címmel. Evódia blogján láthatod a fejezeteket amelyek szerint haladunk mi is. Számomra különleges ajándék és áldás, hogy most részt vehetek ezen a tanulmányon, mert már a bevezetőben szembesültem azzal, hogy mennyi mindenben változnom kell... Csak legyek gyúrható anya(G) Isten kezében.
Az anyanevelő bevezető alkalma így kezdődött:

"Ez a tanulmány segíthet abban, hogy

-"kiabálás" nélkül neveljük a gyermeket
- egy öt lépéses módszerrel megtanítsuk a gyermeket követni az utasításokat (engedelmes lelkület)
- segítsünk a gyereknek elfogadni a "nem" választ
-megértsük, hogyan kell fegyelmezni azt a gyermeket, amelyik hazudik
és még ennél több

Amikor elolvastuk, arra gondoltam, hogy ez úgy hangzik, akár egy Nők lapja cikk: Öt biztos tipp a lefogyáshoz vezető úton (nyilvánvaló már ugye hogy nők írják ezt a blogot :))) De ez a tanulmány ennél sokkal több, ahogy már az első alkalmon tapasztaltuk.

És akkor jöjjön néhány gondolat, mely bennem megmaradtak, hogy változást hozzanak, elsősorban bennem, s ez által családunk mindennapjaiban, hogy egyre szebb legyen...

- sokszor a viselkedést jutalmazom, vagy büntetem, DE ENNÉL TÖBB A SZÍVBE TEKINTENI, JELLEMET FORMÁLNI
- dackorszakban is ELŐBB A SZÍVET NÉZNI,  a viselkedés lehetséges okát keressem, és ezek fényében bíráljam a viselkedését, fegyelmezés milyenjét, mértékét
- amikor a haragom a fegyelmező eszközöm, azonnal  Isten munkáját akadályozom a gyerekem életében
A családi élet legnagyobb megrontója az ÖNZÉS (ismerős ugye az a helyzet mikor a jól megszervezett napomat felrúgja egy váratlan esemény, vagy személy... Hogyan reagálok?)
- kellenek a jó rutinok, jó szokások a családban... legyen mihez következetes legyek, ugyanakkor a rossz szokásaink leépítése is nagyon fontos, ez sokkal több erőfeszítésembe kerül, legalábbis nekem
- a gyermekem hitbeli nevelése leghatékonyabban napi rutinjaink, a tulajdonképpeni mindennapos életvitelünk által történik, és nem kizárólagosan a családi áhítatokon, a gyülekezeti órákon.
- végül: AZ ANYASÁG HITBEN JÁRÁS. BÍZZUNK ABBAN HOGY ISTEN AD MEGOLDÁST MINDEN LÉPÉSÜNKHÖZ, KÉRJÜK ÉS HIGGYÜK.

Őrizzük családi tűzhelyünk melegét, rakjuk a fát :) és kérjünk bölcsességet, áldást Istentől mindenhez.

2011. október 7., péntek

Baba-mama október első péntekje 2011

Kinga blogjára utalva hirdetem és is, hogy ma este 6 órától Baba-mama.A többit innen olvashatjátok, hogy ne ismételjem ugyanazt.
Szeretettel várunk téged is, aki olvasod. :)

2011. szeptember 9., péntek

Nyári szünet után

szeptemberben találkoztunk először a Baba-Mama körben. Kezdő témánk címe: Változások a család életében. Számomra aktuális, hiszen a családi életben majdnem mindig van változás.

Hogyan viszonyulunk a változásokhoz, félelemmel vagy bizalommal, hogy jót tesz az nekünk, velünk?
Beszélgettünk családi életünk örömeiről, félelmeinkről is. Hogyan vesszük az akadályokat? -, hogyan viszonyulhatunk helyesen a Biblia szerint a változásokhoz.
Három javaslatot is kaptunk, hogyan viszonyulhatunk pozitívan és könnyen az újhoz. Szeretném, ha valaki felsorolná ezt a három tanácsot, azok közül akik ott voltunk, és a bátorító igeverset, melyet Imola olvasott fel, és azt mondta, hogy ha csak az marad meg, már az is elég, hogy erőnk legyen a mindennapok kihívásaihoz.
Szeretettel várom a hozzászólásokat, és ne feledjétek a házi feladatot, ami bár a múlt hétre vonatkozott, én a sok változás miatt belefelejtkeztem :) (ovikezdés és miegymás) és mostantól kezdem a pótlást, Számolom mindennap Isten áldásait. Ti is tegyétek kérlek, ha netán velem együtt megfeledkeztetek volna, akár le is írhatjátok ide (megjegyzésben), hogy együtt örüljünk.

U.i. képeket igyekszem hamar pótolni amint kérek Kingától :)